Ma a Sárga Mag által lezárul az Ember hullámvarázs. Ezzel a nappal egyrészt lehetőséget kapunk arra, hogy elengedjük az Ember hullám során megélt tapasztalatokat, és hogy levonjuk a következtetéseket saját fejlődésünk és a bejárt út kapcsán.
Másrészt belátást kapunk önmagunk mélységeibe, ahol azok a képességek szunnyadnak, amelyeket még nem fejlesztettünk ki önmagunkba, de bennünk rejlenek. A Mag rávilágít azon belső magjainkra, amelyek megértek a fejlődésre és a növekedésre. Ezzel a rálátással pedig meghatározhatjuk önmagunk számára az elkövetkezendő időszak fejlődési útját.
Figyeljünk befelé, és lássuk meg ezeket a magokat, ismerjük meg őket, céljaikat. Ezután hozzuk meg döntésünket arra vonatkozóan, hogy melyiket szeretnénk táplálni a jövőben, és melyek azok, amelyeket egyelőre még nem tudunk vagy nem szeretnénk gondozni.
Fontos ez a választás, mert holnap új, erőteljes és dinamikus időszak kezdődik, amely nagy mértékben támogathatja ennek a magnak és saját magunk fejlődését. Ne érezzük úgy, hogy elveszítünk valamit, ha nem választjuk ki azokat a lehetőségeket. Egyszerűen tudatosítsuk, hogy mire van most igényünk, és mi az, ami most lelkesedéssel és szenvedéllyel tud eltölteni. Így megnyitjuk magunkban a végtelen energiát, amellyel majd a piciny mag fejlődését segíthetjük.
Mantra:
Kitartok, hogy célozzak,
Túlhaladva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az elegancia ereje vezet utamon.
13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!
Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.
Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.