A Föld ma elhoz számunkra olyan szinkron eseményeket, amelyek felismerésekkel szolgálhatnak számunkra.
Legfőbb ereje a navigáció, vagyis hogy útmutatással szolgál nekünk utunkkal kapcsolatban. Figyeljünk oda ma ezekre a jelzésekre, a véletlennek tűnő találkozásokra. Azonban ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, mert azzal megállíthatjuk az események fonalát, és kizárhatunk rengeteg lehetőséget.
A Föld ma egységesíti fizikai és szellemi részeinket, hogy össze tudjunk kapcsolódni a Földdel, és annak energiáival. Ezzel kíván segíteni nekünk az Ember hullám témájának megélésében és kiteljesítésben.
Használjuk ki a lehetőséget a kapcsolódásokra, a leföldelődésre, és továbbra is a magasabb rendű célokat tartsuk szemünk előtt.
Mantra:
Szervezek, hogy fejlődjek
Kiegyenlítve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Meditáció:
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”
Megerősítés:
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”
