Elérkeztünk a Kék Kéz hullámának hatodik napjához. A Sárga Ember a szabad akarat erejét építi be mezőnkbe, de nem a személyiség szintű, egyéni célok által vezérelt makacs akaratot, hanem pont arra hívja fel a figyelmet, hogy Magasabb Énünk, Magasabb Céljaink és az Isteni Akarat az, melyet követni érdemes.
Ha tudatosan alárendelődünk a Mindenség által kijelölt céloknak, megszűnhet az egó dominanciája, hiszen összekapcsolódunk egy magasabb Szellemiséggel, így egónk is megpihenhet, és elfoglalhatja valós helyét életünkben. Ezáltal sok energiánk szabadul fel, melyet önmagunk mélyebb megértésére és kiteljesítésére fordíthatjuk.
A mostani időszakban azonban számtalan olyan pillanat akad, amikor érzelmi drámába vagy emberi játszmába lépünk. Ez egónk harca a figyelemért, az energiákért, a hatalomért. Ma lehetőséget kapunk arra, hogy kiüresedjünk, és a Mindenség megtölthessen minket bőségével, ötleteivel, lehetőségeivel, szenvedélyével és mindazzal, amelyre szükségünk van. Építsük be tudatosan a Szabad Akaratot életünkbe, hogy szabaddá válhassunk.
Mantra:
Szervezek, hogy befolyásoljak,
Kiegyenlítve a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.
Megerősítés:
Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása