Ma változik a Harcos hullám energiája aktívvá, fordul az információgyűjtés cselekvésbe. Ehhez a Nap jegy energiái adnak támogatást, hogy ki tudjuk terjeszteni fényünket a világra, hogy megváltoztassuk azt.
A Nap felhívja a figyelmet önmagunk és a külvilág elfogadására. A feltétel nélküli szeretet hírnöke, de ahhoz, hogy ez meg tudjon születni bennünk, először önmagunkat kell szeretni. Vizsgáld meg, melyek azok a területek életedben, ahol elutasítod önmagad, vagy tetteidet, esetleg érzelmeidet vagy gondolataidat.
Önmagunk bírálata és lekicsinylése belső feszültséghez vezet, mely kivetülve a világ kritizálását és bírálását hozza el. Ha úgy érezzük, hogy amit a világban tapasztalunk számunkra nem tetsző vagy elítélendő, akkor nézzük meg, hogy az milyen mértékben van jelen bennünk vagy életünkben.
Minden, ami erős érzelmet vált ki belőlünk, legyen az negatív vagy pozitív, mind rólunk szól, nekünk üzen. A világot nem azért kell szeretni feltétel nélkül, hogy megfeleljünk másoknak, hanem azért, mert akkor szeretjük önmagunkat igazán, ha már a világot is tudjuk szeretni. Önmagunk szeretete vetül ki a világra a feltétel nélküliségben, és ehhez bizony önmagunk elfogadásán és megismerésén keresztül vezet az út.
Tedd fel azokat a kérdéseidet, melyek önmagad elfogadásával és szeretetével kapcsolatosak, hogy megtalálhasd, milyen területen érdemes önmagaddal még többet foglalkoznod. Vegyél magadnak valamit, adj magadnak ajándékot, nem kell hozzá különösebb indok, elég az, hogy élsz.
Mantra:
Megerősítek, hogy megvilágítsak
Irányítva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
5. Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”