KIN 069* Vörös Önálló Hold* 09.19* Galaktikus Aktiváló Portálnap

follow-your-heart-donna-coburnAz Elektromos Szél hónapját, az Önálló Hold minőségével zárjuk. A mai Galaktikus Aktiváló Portálnap segít megalapoznunk céljainkat és felkészít a következő hónap témájára. A Hold, ahogyan azt már megszoktuk, az érzelmi határainkat feszegeti, így előfordulhat, hogy ma kissé túlcsordulnak érzelmeink.

A Világáthidaló hullámvarázsban megjelenő Hold ma az érzelmi határainkra és érzelmi „függőségeinkre” hívja fel a figyelmünket. Arra figyelmeztet, hogy engedjük el a másoktól való függést és egyszerűen vonjuk ki magunkat az érzelmi drámáikból. Azáltal, hogy tudatosan meghúzzuk ezeket az érzelmi határokat és elengedjük a megfelelni vágyást, olyan szilárd belső alapot teremtünk, mely megtart bennünket, bármilyen helyzetben. Igen, ezt nem könnyű kivitelezni, de nem lehetetlen. Figyeljük meg azokat a szituációkat, melyek esetleg már túlon-túl ismerősek, melyek behúznak bennünket olyan esemény-áradatba, mely számunkra kedvezőtlen, kellemetlen; vagy épp megint egy érzelmi zsarolás közepén találjuk magunkat. Nem számít, hogy ki generálhatta, lehettünk akár mi magunk is. Ítélkezés helyett inkább lépjünk egyet hátrébb a szituációból, hogy kideríthessük a gyökér-okokat. Ilyenkor többnyire egy régi elfeledett sérelem tör a felszínre, mely megérett arra, hogy a Világáthidaló segítségével immáron elengedjünk és túllépjünk rajta.
Minden probléma, gondolat, de még lehetőség is akkor lép be életünkbe, amikor készen állunk rá. Még ha mi magunk ezt néha nem is így érezzük, a Mindenség Rendező elvével nem tudunk vitába szállni. Amennyiben ezen érzelmi kilengéseket környezetünk generálja, figyeljük meg reakcióinkat, hogy mennyire szólhat ez rólunk is. Tartsuk meg saját belső terünket, érzelmi stabilitásunkat. Maradjunk empatikusak, hallgassuk meg, de ne oldódjunk fel mások drámáiban! Ne vegyük magunkra mások terheit is, van sajátunk, amivel ebben a hullámban dolgoznunk kell! Ezzel sem nekik sem önmagunknak nem segítünk, sőt; tőlük elvesszük a lehetőséget a fejlődésre, magunktól pedig értékes időt és energiát megtagadunk meg, melyet akár önmagunk fejlesztésére is fordítatnánk.

Tud meg milyen belső potenciálok állnak rendelkezésedre és ezeket hogyan tudod a leghasznosabban kamatoztatni! Ismerd meg jobban rejtett korlátjaidat, hogy lebonthasd őket! Tégy azért, hogy kiteljesedhess!
Kérj 
komplex személyes elemzést, október 31-ig most csak 5000 FT-ért!

Rendeld meg mellé a Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!

Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!

Mantra: 
Meghatározok, hogy tisztítsak
Megszabva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A forma önálló tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
“Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.