KIN 227* Kék Ritmikus Kéz* 06.09

too muchAz elmúlt napok tapasztalatait alapul véve, a ma érkező Ritmikus Kéz minősége segít felállítanunk a helyes fontossági sorrendet, hogy erőforrásainkat minél hatékonyabban használhassuk fel. A Ritmikus tónus a hullámvarázs során mindig egyensúlyt teremt a tervek és a tettek között. A Kézzel együtt pedig kifejezetten a célirányos cselekvésre ösztönöz. A Kéz segít befejezni, pontott tenni az eddig elkezdett, de félbe maradt, halogatott terveink végére.

A mai tehát egy igen aktív napnak ígérkezik, legjobban tesszük, ha tudatosan törekszünk a priorizálásra és figyelmünket egyszerre csak egy dologra fókuszáljuk. A 12. Szoláris Föld hónap felénél járunk, mely eleve a felismerések és a földelődés energiáit hozza. Az elmúlt hónapok (és Évek) során felszaggatott, megbolygatott érzelmi életünk sebei lassan gyógyulnak, ha jól figyelünk keletkezésük okaira is fény derült. Lassan jó lenne mindezzel megbékélnünk. Addig is, szépen lassan zárjuk le a múlt egyes fejezeteit, hogy gyógyír kerülhessen rájuk. Ebben ma a Kéz nyújt segítséget. Általa az eddig „szétforgácsolódott” energiáinkat újra egyesíthetjük. Használjuk az így felszabadult energiáinkat arra, hogy alkossunk valamit. A Szél hullámvarázsban megjelenő Kéz minőségének segítségével, ma csatornává válhatunk és az alkotáson keresztül kapott információval, alkotásunkkal kiteljesedhetünk, felszabadulhatunk. Ez a módszer a segíthet, például ha egy-egy elakadás, gyász, öröm feldolgozásában. Egyszerűen csak rajzoljuk/fessük/gyúrmázzuk ki magunkból. Nem kell, hogy szép legyen, a lényeg, hogy addig csináljuk amíg azt nem érezzük, hogy megdolgoztuk e témát. Csak rajzoljunk, színezzünk önfeledten erre az érzésre, szituációra koncentrálva. Utána összetéphetjük, elégethetjük, vagy csak egyszerűen kidobhatjuk az alkotásunkat, de ne tartsuk meg!
Kevésbé kreatív, vagy művészi megoldás, de éppoly hasznos, ha környezetünket rakjuk rendbe: lomtalanítsunk, takarítsunk, kertészkedjünk. Ez nem csupán csinosítja környezetünket, de közben rendezi gondolatainkat is, mely a Szél hullámvarázsban kifejezetten hasznos.

Júliusban egy teljesen új ciklus veszi kezdetét, mely 13 évnek a fő vezérfonala a Fehér Varázsló minősége lesz!
Rendeld meg most a következő év, támogató kristály karkötőjét!
Jelentkezni
majaharmonia@gmail.com email címen!
Kép1

Mantra:
Szervezek a tudás érdekében,
Kiegyenlítve a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A kézmozdulatokat itt nézheted meg: https://youtu.be/vl-oUUiZJ-c

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.