KIN 226* Fehér Felhangos Világáthidaló* 06.08

vilagathidaloA Szél hullámvarázsban megjelenő Világáthidaló ma felkészít a változásra, elhozva számunkra az alázat és a megbocsátás képességét. A Felhangos tónussal ma meghatározzuk azt az irányt, melyen utunkat tovább folytatni érdemes.

A mai nap fontos feladata, hogy ráleljünk belső erőközpontunkra, hogy minden cselekvést innen indítsunk majd el. A Szél hullámvarázsban fontos feladatunk megerősíteni kapcsolatunkat a Szellemi vezettetéssel, melyhez az első lépcső, hogy elengedjünk minden olyan dolgot, ami röghöz köt, mely úgy véljük a „helyes rend”. Ne akarjunk ma irányítani, bízzuk ezeket a Szellemi vezetőnkre. Nagyon fontos a megbocsátás és az alázat gyakorlása! Tudatosítsuk magunkban, hogy a fejlődésünkkel az is jár, hogy korábbi (már kinőtt) énrészeinket időről időre le kell vessük, hátra kell hagynunk. Gyakran érezhetjük úgy, hogy ez az „új kabát” még lötyög… Ez csupán azt jelenti, hogy a fejlődés és a vele együtt járó folyamatos változás nem ért véget! Engedjük el az újtól való félelmeinket és fogadjuk nyitott szívvel ezt az elmúlást. Ahogy elfogadjuk és átadjuk magunkat annak ami van, egy új út nyílik meg előttünk, telis-tele új lehetőségekkel.

Higgyünk a Mindenség és a Szellem erejében, bízzunk a belső hangban! Merjünk Elengedni mindent ami röghöz köt, még azt is ami először félelmet kelt bennünk. Tudatosítsuk, hogy a Mindenségben REND van, melynek alázattal tartozunk. Tekintsünk pozitív hozzáállással a mai napra, adjuk át magunkat ennek a Változásnak ítélkezés nélkül! Tartsuk fenn a tiszta szándékot, és figyeljük meg, ahogy a régi minták egyszerűen elolvadnak és elhalnak. Lehet ennyire egyszerű!

Júliusban egy teljesen új ciklus veszi kezdetét, mely 13 évnek a fő vezérfonala a Fehér Varázsló minősége lesz!
Rendeld meg most a következő év, támogató kristály karkötőjét!
Jelentkezni: 
majaharmonia@gmail.com email címen!

Kép1

Mantra:
Megerősítek, hogy kiegyenlítsek,
Irányítva az alkalmat.
Lepecsételem a halál tárházát,
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem a szellem ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra: 
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.

Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”

Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.