Kin 199* Kék Önálló Vihar* 05.12

viharMa az Önálló Vihar energiái söprik tisztára a napunkat, magukkal ragadva mindazt, ami nem szolgál sem bennünket, sem a hullám (Sárga Harcos) témáit. A mai nap feladata megkeresni és beállni a Vihar kellős közepébe, hogy alázattal megadjuk magunkat neki. Bármily felkavaró is ez a nap érzelmileg, sajnos elengedhetetlen a megújulásunkhoz!

A mai napon adjunk mindennek teret és időt. Sőt, ha tehetjük, készítsük elő saját kis csomagunkat a Viharnak, felajánlva mindazt, ami megköt, amin változtatni szeretnénk. Legyen ez egy berögzült gondolati minta, megszokás, káros szenvedély. Ahogy ahhoz már hozzá szokhattunk a Vihar napokon, ismét az érzelmeink lesznek a porondon. Fontos, hogy használjuk a Harcos által már megtalált stabilitásunkat és tartsuk is meg. Ne ítélkezzünk sem önmagunk, sem környezetünk felett. Egyszerűen figyeljünk a belső hangunkra. Merítsünk ebből az erőből bátorságot, hogy kiállhassuk a Vihar próbáját. Engedjük el a görcsös ragaszkodást és csak hagyjuk ma menni, aminek mennie kell. Bízzunk a mindenség rendező elvében, abban, tudatosítsuk, hogy mindez Értünk történik, s nem ellenünk! Mint a Vihar napokon általában a mai napon, nem csak képletesen, de fizikailag is megtapasztalhatjuk a Vihar erejét. Heves esőzéseivel elveri a port, kimossa az akadályokat, hogy másnap, mint egy Főnix madár emelkedhessünk ki a romok alól.

A mai nap energiáit elősegíthetjük, ha tudatosan engedünk el mindent, ami rutin, amihez eddig betegesen ragaszkodtunk, bármi is legyen az! Engedjük el, hogy ne ránthasson magával. Kapcsolódjunk össze a Harcos energiáival, mely Bátorsággal tölt fel bennünket. Legyen Bátorságunk a Változáshoz!

MÁJUSI AKCIÓK:

Jelentkeznimajaharmonia@gmail.com email címen!

planetáris kutya_karkoto

Mantra: 
Meghatározok, hogy katalizáljak
Megszabva az energiát,
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem a vízió ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció: 
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.