Kin 72* Sárga Rezonáns Ember* 01.05.

serpentAktív, dolgos napok állnak mögöttünk. Most, hogy a Világáthidaló hullámvarázs felénél járunk, elérkezett az idő a töltekezéshez. Ehhez ideális alkalmat biztosít a mai nap, hisz a mai egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is. Pihenjünk meg és kapcsolódjunk össze a Forrással.

Engedjük el gondolatainkat, aggodalmainkat és csak legyünk. Engedjük, hogy a Szellem vezesse gondolatainkat, tetteinket. A Sárga Ember képviseli a bőségszarut. Ez azt jelenti, hogy minden elengedéssel gyarapodunk a Mindenség által. Ha azonban elapadunk, és nem adakozunk, vagy engedünk el, nem érkezik több lehetőség. A mi feladatunk, hogy ezt az áramlást ma biztosítsuk! A kulcs a Szabad Akarat. Csakis rajtunk múlik mit kezdünk ezen lehetőségekkel. Az Ember jegye arra tanít, hogy az „üresség” által lássuk meg azt a bőséget, mely körülvesz bennünket. Engedjünk el az irányítást és minden vágyat, akaratot, melyet kontrollálni szeretnénk. Vagyis minél inkább arra fókuszálunk ami nincs, annál inkább ezt erősítjük meg a Mindenségben és így bevonzzuk azt. Vegyük számba adományainkat és ünnepeljük őket. Tudatosan engedjük el a negatív gondolatainkat, hogy helyet biztosítsunk az újnak, mely a helyes úton tart. Mindaz, amire vágyunk a kellő időben, belép majd az életünkbe, ha csinálunk neki helyet.

Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat! Sárga Kristályos Harcos

Kezd az ÚJ évet tiszta lappal! Tud meg milyen belső potenciálok állnak rendelkezésedre és ezeket hogyan tudod a leghasznosabban kamatoztatni! Ismerd meg jobban rejtett korlátjaidat, hogy lebonthasd őket! Tégy azért, hogy kiteljesedhess! Kérj komplex személyes elemzést.
ÉV VÉGI AKCIÓ: Január 31-ig csak 5000 Ft.

Mantra:
Levezetek, hogy befolyásoljak
Inspirálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
“Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.